Terefere

2016\02\20

Ma meccs.

Ferencváros : Felcsút

fradi_sziv.jpg

 

     Ma Fradi meccs. Valamikor ez ünnepnap volt. Ma van új stadion, tizennyolc pontos előny, és mégsem az. A különböző szurkolói csoportok inkább azzal vannak elfoglalva, hogy cikizzék a vezetőséget. Mondjuk okuk is van rá, mert a vezetőség meg harcol velük. A stadion nem a szurkolóknak hanem családi szórakozásra épült. Ja és még tegyük hozzá, hogy már nem az ultrák irányítják a Fradit. Az egyik vezető szerint ez nagyon jó dolog. Amikor azok az ultrák utcára vonultak és megakadályozták, hogy a Fradit egyesek átadják a múltnak, akkor jók voltak. Percek hiányoztak ehhez. Nem védem az ultrákat, mert nincs is rá szükségük. Vannak közöttük olyanok, akikkel nem szivesen találkoznák este egy sötét utcában. Ennek ellenére hiszem, hogy a csapat részei. Fradisták. Mert jelentős többségükkel viszont nyugodtan elülnék egy sörre.

     Nézzük az ellenfelet. Most nem akarok belemenni Felcsút politikai szinezetébe, maradjunk az akadémiánál. Puskást úgy nyúlták le a Honvédtól, hogy lassan Kispesten már a nevét is tilos lesz kimondani. Pedig sehol máshol nem játszott, csak ott. Térjünk vissza a jelenbe. A nem kis közpénzt eltapsoló csapat keretében nyolc külföldi van. Általában a kezdőben. Akkor miért akadémia? 

   A mai meccs. Tizennyolc pont előny tudatában igazi felszabadult örömfocit nyújthatna a csapat a kilátogató családoknak. Az elmúlt két hét tétmeccsein ezt a csapat nem tudta. Miért?

Végül csak annyit, hogy HAJRÁ FRADI !!!

Sport

2016\02\19

Bon Scott emlékére.

Ronald Belford Scott (1946. július 9., Forfar – 1980. február 19., London)

    Elment már harminchat éve. Pedig még mindig itt van közöttünk. A dalokban, amelyek még most is népszerűek. Úgy szoktam írni/mondani, hogy békebeli rock nóták. Mert azok. Az út a Pokolba vezet, énekelted. Harminhat éve elindultál rajta. Elindultál, hogy a Pokol harangjai zúgjanak, mikor hallhatatlanná válsz. Zúgjanak. Nagyon sokáig.

 

Bon Scott. Örökké közöttünk vagy/leszel.

 

elmélkedések

2016\02\19

Ázunk, fázunk.

Gondolatok a tea mellett.

   Esőisten siratja a vidékünket. Hát van miért. Aki nem tudná az okokat, az nézze meg a hiradásokat. Nem részletezem, mert a hangulatom még rosszabb lesz. Talán az segít, hogy jön a hétvége. A szép bemondónő szerint esni nem fog. Bárcsak a többi problémát is így tudná megoldani. Ez azonban felvidít.

 

 

Szép napot mindenkinek!

elmélkedések

süti beállítások módosítása