Ünnep van ma.

De milyen?

 

Kinézve az ablakon az jut eszembe, hogy még az ég is sír, és siratja szegény felvidéki magyarokat. A polgári pártunk épp MOST ad el bennünket. Még nem tudjuk, hogy mennyi a harminc ezüst, ki adja és mi lesz a feladat.

A tény viszont tény marad. A bársonyos forradalom óta annyi megalázást, sértés, mint amit az SNS zúdított ránk, még senkitől nem kaptunk a történelem folyamán. Tévedés ne essék, hogy az új elnökük mézes mázos szavakkal próbál demokrata lenni, akkor azok is. Dankót ugyanis Slota hozta helyzetbe és juttatta állami cégek felügyelő bizottságaiba, amiből mesésen meggazdagodott, majd kipenderítette Slotát. Pártja vezetősége, tagsága és szavazói ugyanolyan hungarofób ordas nacionalisták, mint amilyen a párt megalapítása óta voltak. Velük fogja Bugár védeni a mi érdekeinket. Tegnap egy érdekes felvetést hallottam. A koalíció alfahímje persze Fico lesz. Majd jön mindjárt Danko. A két bólogatójános pedig Procházka és Bugár lesz. Nekik ugyanis egy előrehozott választások a karrierjük végét jelenthetik. Tehát a húzd meg- ereszd meg első részében Fico és Danko lesz, a másodikban pedig Bugár meg Procházka.

Végezetül. Ma szinte mindenki a standart politikai pártokról beszél. Bugár is. Számára és a szlovák közvélemény számára az SNS egy standart politikai párt, míg az MKP egy szélsőséges nacionalista párt. Na Vojto, itt van az, amire mindenki más jelzőt használ, vérmérsékletre szerint. Én csak azt mondom, hogy kérj egy meztelen csigától gerincet. Neki még van.

 

"...Sehonnai bitang ember, ki most ha kell halni nem mer,
kinek drágább rongy élete, mint a haza becsülete..."